“Többször volt olyan, hogy abba kellett hagynom az írást, mert elsírtam magam” – beszélgetés Törteli Eszterrel

“Többször volt olyan, hogy abba kellett hagynom az írást, mert elsírtam magam” – beszélgetés Törteli Eszterrel

A közelmúltban, a kiadónk gondozásában jelent meg Törteli Eszter true crime kötete, a Szemtől szemben a halállal. A könyv megjelenése kapcsán beszélgettünk az egykori bűnügyi helyszínelővel. Mi volt az a pillanat, amikor először megfogalmazódott benned, hogy könyvet szeretnél írni a munkádról? Miután leszereltem, először inkább felejteni akartam, azonban később rengetegen kérdezték, hogy miért nem írok […]

“Aki nem tanult meg szeretni, nem hiszi el magáról, hogy szerethető”

“Aki nem tanult meg szeretni, nem hiszi el magáról, hogy szerethető”

Szerzőnk, Zoltán Tamás a Könyvben utazom Oláh Andreával című rádióműsorban vendégeskedett. A beszélgetést a Radiocafén és a Trend FM-en lehet elcsípni. Andrea a tőle megszokott profizmussal beszélget Tamással a Szerethetetlen című regényéről. Külön öröm, hogy az interjú a Spotify-on is meghallgatható: Tamás őszintén megnyílik a beszélgetés során, elárulja például, hogy ő maga is szenvedett pánikbetegségben. […]

Elkergetni a mumusokat – Zoltán Tamás a Szerethetetlenről

Elkergetni a mumusokat – Zoltán Tamás a Szerethetetlenről

Zoltán Tamás első regénye hatalmas népszerűségnek örvend. A YouTube könyvajánlói alapján is sokak által ismert szerző kötete a kiadónk könyvheti standjának egyik slágere volt, azóta nagy megtiszteltetésként az Írók Boltja a kirakatába tette a Szerethetetlent. Sorra érkeznek a Moly.hu-ra az értékelések, a többség áradozik Helga történetéről. Ismerkedjünk meg egy kicsit jobban Tamással, az alábbi interjúban […]

Zakály Viktória a legújabb regényéről mesél

Zakály Viktória a legújabb regényéről mesél

Örömünkre szolgál, hogy az idei évtől a népszerű magyar írónőt, Zakály Viktóriát is a Dopamin szerzői között tudhatjuk. Viki legújabb regénye, az Emlékeznem kellett volna a Könyvhétre jelent meg. A rendhagyó házasság története megdobogtatta az olvasók szívét. A kötetről kérdeztük a szerzőt. Az előző regényeidhez képest mire számíthatunk az új kötetben?Minden dedikálásomon, minden író-olvasó találkozómon […]